Végre sok új kép jött kedvencünkről, ugyanis tegnap megjelent az 5. alkalommal megrendezésre kerülő German Comic Con-on, a németországi Dortmundban. Körülbelül délben érkezett meg a conra, fél óra múlva pedig elkezdődött saját panelje. Egy gyönyörű fekete ruhát viselt, haja pedig leengedve volt, frufruja kétoldalasan volt elválasztva. Többek között a nemrégiben bejelentett ‘WandaVision’ sorozatról is beszélt, valamint néhány rajongója kérdésére is válaszolt. Azt is elárulta, hogy Brie Larson a Végjátékot előtt forgatta Carolként, minthogy megkapta a Marvel Kapitány forgatókönyvét. Arról kérdezték, hogy melyik a kedvenc sorozata és azt válaszolta, hogy izgatott a Trónok harca új évadával kapcsolatban. Továbbá szívesen megnézné Chris Hemsworthöt Skarlát Boszorkány outfitjében. !SPOILER! Végül pedig arról is beszélt, hogy Wandának és Doctor Strange-nek lesz közös jelenete a Végjátékban!

Videók: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10.

001~258.jpg 55952393_590166191466851_148234136979417435_n.jpg D4GoLBjW4AA0OKn.jpg D4GZ80yWAAA-KfQ.jpg 002~216.jpg

Természetesen rajongóival is fotózkodott, erről 35 szerencsés fan osztott meg szuper képeket. Lizzie mindegyiken csodásan és vidáman fest, két rajongója kedvéért pedig Wanda Maximoff kézmozdulatait is bemutatta. Emellett az autogramosztás sem maradhatott el, bár erről már kevesebb képet kaptunk, hármat Elizabeth-ről és szintén hármat az általa osztott autogramokról.

D4DjZoeW0AEYJE1.jpg D4DjME2WsAA38bU.jpg D4C4a9vU4AErJr4.jpg D4CdOAiXkAAK5rY.jpg D4CVaWmXkAAAPiB.jpg

003~182.jpg D4GFwpkWwAAh04Y.jpg D4HUILlUIAEQ6lA.jpg 54731532_295376068054655_7959802337354294760_n.jpg D4E99sZXoAECUJh.jpg


A Bosszúállók: Végjáték bemutatójáig még 1 hónap van hátra, és ennek örömére  a stúdió kiadta a filmhez tartozó karakterposztereket, amelyeken Elizabeth is szerepel mint a Skarlát boszorkány. Elizabeth karakterposztere fekete-fehér szinű, tehát leszűrhetjük, hogy karaktere meghalt a Végtelen háborúban Thanos csetintése után. A karakterposzterekből könnyen kiderül, ki halt meg és ki maradt életben, ugyanis akik életben maradtak szines posztert kaptak, akik viszont fekete-fehéret azok meghaltak. A  képeket a Végjáték színészei saját profiljaikon is posztolták a közösségi oldalakon: mindenki az általa alakított karakter képét rakta ki ezzel az egyszerű szöveggel: “1 hónap”.  Lizzie is megosztotta instagram oldalán a karakterposzterét. A képek alatt megtekinthető a Végjáték szikronizált magyar nyelvű előzetese is. 2019. április 25-től lesz látható a magyar mozikban.

    

Lizziről megjelentek az idei év első magazin szkennjei is. Az amerikai Allure és az Instyle magazinok áprilisi számában szerepel, egy rövid cikkel. A 3 darab magazin szkennt megtekinthetitek a galériában.

    


Feb 7, 2019     |     Írta: Lina     |     Kategóriák: Avengers , Előzetes , Marvel , Skarlát Boszorkány , Videó

A Marvel megjelentettett egy fél perces tévészpotot a  Super Bowlon a Bosszúállók negyedik részéhez.  A rövid tévészpotban az élve maradtak szeméyek szerepeltek többek között Vasember, Amerika kapitány, Thor, Fekete Özvegy, Hulk, Mordály és a Hangya, akik igyekeznek feldolgozni a gyászt és úgy tűnik, hogy csak azért, mert a Végtelen háborúban elveszítettek egy csatát, a háborút még ők akarják nyerni, és nem törődnek abba bele, hogy az univerzum fele elporladt.

“Vannak, akik továbblépnek. De nem mi. Nem mi” – mondja Amerika Kapitány a fél perces tévészpotban.

Mint tudjuk Elizabeth Olsen karaktere a Skarlát boszorkány a Végtelen Háborúban elporladt, de biztosan szerepelni fog a Végjátékban, igy karakterét valamilyen módon visszahozzák majd, sok más karakterrel együtt.  A Bosszúállók: Végjáték április 25-én érkezik a magyar mozikba, a tévészpotot pedig itt nézhetitek meg:

 


Jan 11, 2019     |     Írta: Lina     |     Kategóriák: Marvel , Skarlát Boszorkány , Sorozat , Vision and Scarlet Witch

Már hónapok óta felröppent a hir, hogy sorozatokat kap Loki és Skarlát Boszorkány.  Most kiderült az is, hogy A Skarlát boszorkány és Vízió sorozata elsők között fog debütálni a Disney+ szolgáltatáson a megannyi más érdekes sorozat mellett.  A tervezett sorozatban a hősök eredeti megformálója, vagyis Paul Bettany és Elizabeth Olsen alakítanák a főszereplőket. A források szerint a költségvetésük várhatóan vetekedni fog a stúdió nagy produkcióival, az epizódok száma pedig hat és nyolc között mozoghat.

A sorozat forgatókönyvirójaThe Hollywood Reporter jelentése szerint a Fekete Özvegy film és a Captain Marvel egyik írója, Jac Schaeffer lesz, aki nem csak a forgatókönyvért, de az egész szériáért is felelős lesz showrunnerként.

A Marvel még dolgozik egy Loki sorozaton, és egy Sólyom – Bucky páros szérián is. A hírek szerint a filmekből ismerős színészek mind visszatérnek ezekben a sorozatokban is, tehát a stúdió sokkal szorosabbra akarja majd vonni a köteléket a streaming szolgáltatáson felbukkanó szériák és a mozifilmek között.


Dec 1, 2018     |     Írta: izziee     |     Kategóriák: Avengers , Hírek , Skarlát Boszorkány

A Deadline tegnap egy nagy szuperhősfilmes összefoglalóról írt weboldalán, amelyben megemlítették a nemrég bejelentett Skarlát Boszorkány sorozatot is, amelyet a Disney Streaming hálózata kezdeményezett. Ha hinni lehet a forrásoknak, már biztos, hogy lesz ilyen sorozat, mégpedig Vision and  the Scarlet Witch címmel! És ha ez nem lenne elég, még az is lehetséges, hogy jövőre elkezdenek forgatni és még adásba is kerül a sorozat!

!!SPOILER!! Aki látta a Bosszúállók 3. részét, a Végtelen háborút, az tudja, hogy a film a Wanda Maximoff-rajongók számára nem végződött valami jól, ugyanis életét vesztette a küzdelem során. Ennek ellenére az IMDb weboldalán Lizzie-hez odaírta az Avengers 4-t közelgő filmként, vagyis lehetséges, hogy kedvencünk visszatér a film során! Azonban az egy kicsit furcsa, hogy már végeztek a forgatásokkal, mégsem látták Elizabeth-et egyszer sem.


Oct 15, 2018     |     Írta: izziee     |     Kategóriák: Ace Comic Con , Avengers , Fotók , Megjelenés , Skarlát Boszorkány , Videó

Sziasztok!

Kedvencünk tegnap is jelen volt az ACE Comic Con-on, mégpedig a 3. napon Chicagoban. A 2. naphoz hasonlóan 14-én is az autogramosztással kezdődött az esemény Lizzie számára, ahol egy hatalmas sor várakozott kedvence aláírására. Összesen 8 képet kaptunk a dedikálásról, valamint 2-t az aláírt dolgokról. Elizabeth egyébként fantasztikusan nézett ki, egy zöld blézert viselt fekete nadrággal, sminkje pedig természetes maradt, haja pedig leengedve volt – szőkén.

004~117.jpg 003~129.jpg 005~101.jpg 006~87.jpg 008~66.jpg

002~155.jpg DpfQT_5X4AA7DNJ.jpg   

Ezután a rajongói fotózkodás következett, ezen is rengeteg rajongó volt ott, ami nem is meglepő. Megint kértek tőle ölelkezős, Skarlát Boszorkányos, kézen fogós, szívet mutatós és háttal fordulós képet is, valamint negyed óra után megint csatlakozott hozzá Tom Hiddleston és Chris Evans. 49 képet találtok erről a galériában!

046~10.jpg 048~8.jpg 028~18.jpg 029~17.jpg 004~115.jpg

Este 10 órakor elkezdődött a The Trickster and The Witch nevezetű panel, amelyen a Bosszúállók két sztárja, Elizabeth és Tom Hiddleston vett részt. A panelt élőben közvetítették a Facebook-odalon, valamint a rajongók is tweeteltek az elhangzottakról. Sajnos még most nem fordítottam le minden fontos dolgot, de a napokban igyekszem elhozni ezt egy bejegyzés formájában. Addig is tekintsétek meg – nem a legjobb minőségben – a teljes, majdnem egy órás panel videóját és 35 darab képet!

003~128.jpg 025~18.jpg 028~17.jpg 027~18.jpg 035~16.jpg


Sep 19, 2018     |     Írta: izziee     |     Kategóriák: Avengers , Disney minisorozat , Hírek , Skarlát Boszorkány

Ismét egy fantasztikus hír érkezett Elizabeth-tel kapcsolatban! SPOILER AZOK SZÁMÁRA, AKIK NEM LÁTTÁK A BOSSZÚÁLLÓK: VÉGTELEN HÁBORÚT! Sajnos kedvenc Bosszúállónk, Wanda Maximoff/Skarlát Boszorkány életét vesztette a 3. részben. A rajongók emiatt nagyon szomorúak lettek, mivel úgy tűnik, nem hozzák vissza őt az Avengers 4-ban.

A Variety információi szerint a Disney olyan szériákon dolgozik, melyek a Marvel Moziverzum hőseire, gonosztevőire összpontosít majd. Erre beugorhatnak az Arrowverse sorozatai, a DC Universe-en induló Titans vagy akár a Netflix saját Marvel-szériái, melyek például ugyanabban az univerzumban játszódnak, mint a Marvel filmjei, igen ám, de a Disney azokkal a figurákkal tervez 6-8 részes minisorozatokat, akik a Marvel Moziverzum filmjeiben is feltűnnek.

Erre válaszul be lehet dobni az ABC-n futó A S.H.I.E.L.D. ügynökeit vagy a már megbukott Carter ügynököt, csakhogy a tervek szerint a szolgáltató szériái nem olyan, a filmekből már kiírt mellékfigurákra összpontosítanak majd, mint Coulson ügynök vagy Peggy Carter, hanem olyan kaliberűekre, mint Loki vagy Skarlát Boszorkány, akik jelenleg is fontos szereplői a Marvel Moziverzumnak (igen, még Loki halálára sem vennénk mérget).

A Disney pedig ezeket a figurákat ugyanazokkal a színészekkel játszatná el, mint a filmekben, tehát Tom Hiddleston a kisképernyőkön kavarhatja furmánykodhat tovább, és Elizabeth Olsen is hosszabb időt kaphatna Skarlát Boszorkány bőrébe bújva (és akár a múltját is jobban megismerhetnénk, ami azt jelentené, hogy Aaron Taylor-Johnson Higanyszálát is visszavárhatnánk).

A médiabirodalom ráadásul nem aprózza majd el ezen szériák költségvetését, ugyanis más mozifilmek büdzséjével rivalizáló összegeket tervez elkölteni rájuk, hogy a nézők ne érezzék úgy, hogy csak egy tévésorozatot néznek, ráadásul az istápolásukat ugyanaz a Kevin Feige végezné, aki az egész Marvel Moziverzumot felépítette.

KÖSZÖNET: HU.IGN.COM